Berényi B52. A nehézbombázó, erdőjáró.

Anyaga: Böhler N 678.

Keménysége: 59 HRC.

A penge hossza: 130 mm, és 6,7 mm vastag.

Súlya: 315 gramm..

Leélezése: Konvex ( élszalag is ).

Készítője: Berényi Sándor.

A markolatot pedig én készítettem rá, Fekete micartából, francia szegeccsel. Strapabírósága még engem is meglepett. Másfél hónap masszív tesztelés ( rönkhasítástól kezdve, a menedék készítéséig ) után is, még mindig vékony papírfecniket tudok vele vágni. Ezt nagyban a konvex élnek köszönhetem, ami azóta sem akar tompulni. Erdőjárásra eleddig a legideálisabb késem. Sándort pedig még mindig félistenként tisztelem. Köszönhetően annak, hogy ilyen késeket tud kiadni a kezei közül.

Koreshkov, a kések Arhipovja.

Egyszerűen hihetetlen amit Andrej Koreshkov művel a késeivel. Finoman szólva ő nem keretezett képeket készít, hanem késbe öntött műalkotásokat. Szinte eltörpül a kifogástalan forma amellett ahogy a penge kinéz. Rozsdamentes acélt, én még ilyen szépen megmunkálni nem láttam. Pedig nem is olyan rég van a késes szakmában ! Na jó, azért 1988 nem most volt. Az biztos hogy mérnök ember lévén roppant precíz, de hogy a munkáját mikron mértékegységgel lehet csak mérni, az már túl megy minden határon. Nézzétek csak meg ! Olyan tájképet készít az acélra amilyet csak nagy felbontású fényképezőgépekkel lehet. Összesen 0,4 mm mélyen van megmunkálva a penge, de az 40-50 rétegben. Na így jön ki a mikron ! Ezek a kések a tökéletesség határát súrolják. Csak egy a probléma velük. Nem lehet őket kivinni terepre. Igaz hogy a festményeket sem szokás a falon kívül mutogatni. Tehát az a tény hogy valakinek a vitrinjében díszeleg egy ilyen kés, inkább státuszszimbólum, mintsem használati eszköz. De annak osztályon felüli. Nem tudom kibírná e a mester, ha az egyik nyers kését kölcsön venné valaki, és rommá karcolva, másnap reggel visszatenné a helyére. Biztos vagyok benne hogy igen, mert miután meglátná a karcokat, beindulna a fantáziája, és mi csak lesnénk, mint Zoli a moziban. Ja, és nyaksállal kellene felkötni az állunk. Mert ő még abból is susogó nádast tudna készíteni. Mesterien karcol ! És mi is ( késhasználók ) mesterien karcoljuk össze a késeink pengéjét. De aa végeredmény, valahogy nem ugyanaz lesz.

Finn Medve, és a vetélytársak.

Szerencsés ember az aki szabadságra tud menni. Jó időben ! Mi jó időben mentünk, mert éjjel nappal esett. De jól esett. Mátra, és környéke, éppen ideális hely a túrázók számára. Ki véve, ha alföldiek. Olyan izomlázuk lesz hogy csak na. Na de nem ez a lényeg, hanem az hogy az egyik ilyen túrára elvittem három kést. Régóta tervezem, hogy egy házi rangadót rendezek a késeimnek. Mivel nem akartam két kategóriát felállítani, ezért együtt próbáltam ki, a Cold Steel Finn Bear-t, a Mora Outdoor-t, és a saját készítésű késeim egyikét. A képen a győztes látható. A harmadik helyezett a cirkulalapból készült késem lett, mert egy görcs a fában, kihajlította az élét. A második a Mora lett. Bár mindent jól vágott, de annyira ergonomikusan gömbölyű lett a markolata, hogy ( főleg nedvesen ) állandóan kifordult a tenyeremből.  Bár az is lehet, hogy az én "M" kézméretemmel van a baj. Az abszolút győztes pedig a Finn Bear lett. A leheletkönnyű, és visszafogottan elegáns kés, minden próbát kiállt. A cövekhegyezéstől kezdve, a tollaság készítésén ( sajnos a meggyújtását már nem lehet vele megcsinálni, mert nincs kaparóéle, és nem gyújtja meg a Svéd szikravetőt ) keresztül, a rönkhasításig. Ja, és az volt a meglepő, hogy valahogy mindig ez a kés akadt a kezembe, akár kajálásról, akár feszegetésről volt szó. A legkellemesebb csalódás a markolat volt. Állt a kezemben, mint Katiban a gyerek, és nem akart mindenáron kifordulni belőle. Arról nem is beszélve......... hogy bár azt mondják az okosok, hogy puukkoval nem szúrunk, mert levágjuk vele néhány ujjunkat ...........én merészkedtem ezt megtenni, nem kis erővel, és épek maradtak az ujjaim. Mivel a recézés tette a dolgát. az élszalagos késeknek pedig, van egy nagyon jó tulajdonságuk, a skandináv élűekkel szemben. Nem butulnak el élügyileg olyan gyorsan. Jelentem, még most se kellet hozzányúlnom az élhez, pedig kapott hideget, meleget egyaránt. Ésszerű kereteken belül !!! Mert nem vágtam ki vele egy kocsányos tölgyet sem. Levontam a konzekvenciát, és a tényt közölném - A Cold Steel, nagyon jó túrakés. De ez csak az én véleményem.

Kell-e Helle ?

A válasz.......egyértelmű. Kell hát ! S hogy miért is ? Mert ilyen tökéletes famarkolatos bicska nincs még egy a világon. Nézzük csak meg, ezt az kis videót, és rádöbbenünk, hogy az egyszerű dolgok a legjobbak. Csupán két falap az alap. De milyen ! Rajzos nyír, kérem alássan. Gyönyörű, és kész. Hiába, a természet készíti a legszebb mintákat. Amiből csak szép dolog sülhet ki. De ami kell egy jó bicskához, az mind benne van a Dokkában. Három rétegű, laminált penge, és egy rugó. Ennyi. Na jó, azért még van egy tengely, és egy lyuk a zsinórnak. De tényleg semmi több. Aki ezt a formát kitalálta, az is egy jó ember lehetett. Semmi flikk-flakk, csak gyönyörű ívek. Na ezért simul olyan állhatatosan a kézbe. Aki egy ilyen bicskát használ, az rájön, hogy milyen jó dolog, ha nemtöri fel a tenyerét, egy dolgos nap végeztével. A független szakértők is vakargatják a fejüket, hogy hol kössenek bele. Nehéz dolguk lehet, annyi biztos. Reményeim szerint, én is szert teszek egy ilyenre, és tovább fogom erősíteni azok táborát, akik boldogok ha kézbe foghatják a Helle cég hibátlan alkotását. Mellesleg, az északi népek, ha éllel rendelkező dolgokról van szó, csak tökéletes munkát adnak ki a kezükből. Ez is az. Ha egy bicskámat tarthatnék meg a a nem kevés közül, akkor biztos vagyok benne, az a Dokka lenne. Pedig még nincs is a kezemben. Pedig azt is tudom, hogy nem 2 forint az ára. De a minőséget meg kell fizetni. Cserébe viszont, egy sok feladatra használható, és strapabíró bicskám lesz.