Szerencsés ember az aki szabadságra tud menni. Jó időben ! Mi jó időben mentünk, mert éjjel nappal esett. De jól esett. Mátra, és környéke, éppen ideális hely a túrázók számára. Ki véve, ha alföldiek. Olyan izomlázuk lesz hogy csak na. Na de nem ez a lényeg, hanem az hogy az egyik ilyen túrára elvittem három kést. Régóta tervezem, hogy egy házi rangadót rendezek a késeimnek. Mivel nem akartam két kategóriát felállítani, ezért együtt próbáltam ki, a Cold Steel Finn Bear-t, a Mora Outdoor-t, és a saját készítésű késeim egyikét. A képen a győztes látható. A harmadik helyezett a cirkulalapból készült késem lett, mert egy görcs a fában, kihajlította az élét. A második a Mora lett. Bár mindent jól vágott, de annyira ergonomikusan gömbölyű lett a markolata, hogy ( főleg nedvesen ) állandóan kifordult a tenyeremből. Bár az is lehet, hogy az én "M" kézméretemmel van a baj. Az abszolút győztes pedig a
Finn Bear lett. A leheletkönnyű, és visszafogottan elegáns kés, minden próbát kiállt. A cövekhegyezéstől kezdve, a tollaság készítésén ( sajnos a meggyújtását már nem lehet vele megcsinálni, mert nincs kaparóéle, és nem gyújtja meg a Svéd szikravetőt ) keresztül, a rönkhasításig. Ja, és az volt a meglepő, hogy valahogy mindig ez a kés akadt a kezembe, akár kajálásról, akár feszegetésről volt szó. A legkellemesebb csalódás a markolat volt. Állt a kezemben, mint Katiban a gyerek, és nem akart mindenáron kifordulni belőle. Arról nem is beszélve......... hogy bár azt mondják az okosok, hogy puukkoval nem szúrunk, mert levágjuk vele néhány ujjunkat ...........én merészkedtem ezt megtenni, nem kis erővel, és épek maradtak az ujjaim. Mivel a recézés tette a dolgát. az élszalagos késeknek pedig, van egy nagyon jó tulajdonságuk, a skandináv élűekkel szemben. Nem butulnak el élügyileg olyan gyorsan. Jelentem, még most se kellet hozzányúlnom az élhez, pedig kapott hideget, meleget egyaránt. Ésszerű kereteken belül !!! Mert nem vágtam ki vele egy kocsányos tölgyet sem. Levontam a konzekvenciát, és a tényt közölném - A Cold Steel, nagyon jó túrakés. De ez csak az én véleményem.